2. Fejezet -

Reggel kipattant a szemem. Éreztem, hogy hatalmas mosoly van az arcomon. Kikászálódtam az ágyamból, majd benyomtam egy zenét. Ez indult el. Ooh ez túl szomorú az én hangulatomhoz képest, így átnyomtam egy másikra.
-Imádom ezt a számot!! -lépett be Lilu az ajtómon ebben a szerelésben. -amúgy a fiúk kint várnak, nem ártana sietned. -mondta mosolyogva.
-Milyen fiúk? -kérdeztem a szekrényemben matatva.
-Hát a fiúk.... Tudod... Adrián és Patrik.... -mondta megpördülve a gyönyörű ruhakölteményében. A szívem kihagyott egy ritmust, majd mikor leesett, hevesen kezdett verni. -Szerinted a zsiráfoknak van tőgye? -auuu.. Ez fájt!!!
-Lilu. A zsiráfoknak nincsen tőgye, a tehénnek a kecskének, ezeknek van. -válaszoltam fáradtan, majd végre sikerült egy elfogadható összeállítást kreálnom. Feldobtam egy halvány sminket, a hajamat pedig egyszerű lócopfba kötöttem. Gyorsan fogat mostam, majd elindultunk le. Fölvettem a reggelim, nyomtam egy puszit Mama arcára, és már kinn is voltunk az udvaron. A fiúk a kapu előtt lázasan beszélgettek. Mosolyogva odaléptünk, mire ők elhallgattak.
-Na. Mi ez a nagy titkolózás? -kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Semmi.. -vágták rá kórusban. Lilu lesandított a földre.. Áhá! Ö is benne van!
-Ookéé..... Mehetünk? -néztem körbe.
-Szerintetek a zsiráfnak van tőgye? -lépett hátra a fiúkhoz. Én egy pillanatra hátranéztem, de annyi is elég volt, hogy megállapítsam: ez nem csak nekem fájt.
-Lulu. A zsiráfnak nincsen tőgye. -nézett fáradtan Patrik barátnőmre.
-De van! Láttam egy képet, amin volt!
-Hol láttad? -kezdek el vitatkozni.
-A google -ön. A Google a barátom. Ezt te mondtad a táborban.
-Húúú! Csak mond, hogy festett barna! -nézett rám.
-Nemm nem az.. De engem ebből hagyatok ki!
-Úú te áruló! -húzták össze a szemeiket mindketten.
-Jó, ha nem segítesz, menny hátra turbékolni! -lökött arrébb Patrik. Én nagyokat pislogtam. A sétánk többi részében csak hallgattam a vitatkozásukat. A suli előtt Patrik kijelentette:
-Jól van tudod mit? Ha nem hiszel nekem a hétvégén elviszlek az állatkertbe. -mondta, de látszott rajta, hogy nem bírná. Igen ez az egy hét alatt megtanultam, hogy Lilu öt perc alatt bárkit le tud fárasztani annyira, mint most Patrikot. A bejárati ajtóra egy plakát volt kifüggesztve, amin ez állt:

ÉVNYITÓ BÁL

Szeptember 5. Péntek 17:00-22:00

Sportcsarnok

A részvétel kötelező!

Mivel ez egy bál, fodros, estélyi ruhákban jöjjenek!
Fiú-Lány párokban érkezzenek!

Bál és bálkirálynő választásra a tanáriban lehet jelentkezni!

Fellép: 

Az iskola kórusa

Meglepetés fellépők

Kováts Andrea

-Ezek szerint az ofő a bálfelelős. Hehe. Akkor lehet, hogy elmaradnak a föci és a biosz órák! -gondolkodott hangosan Patrik.

-Hi baby! -tenyerelt rá Amy a plakátra. Naná, hogy Adriánhoz jött- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a bálra. Tudod. Mi ketten. Aztán meg feljöhetnél hozzánk. Hatalmas ágyunk van. -Ez most komoly?! Tényleg ARRA célzott??! Láttam a többiek arcán is, hogy nem biztos, hogy totál százas a csaj. A csatlósai csak kuncogtak egyet. Adrián hallgatott, nem voltam benne biztos, hogy elutasítja. Kezdem megijedni..

-Sajnálom de nem. -mondta nyugodtan.

-De miért nem édes? -itt összehúzta a két kezét úgy, hogy látszódjon hatalmas dekoltázsa. Szerencsére Adrián mellet állam. Óvatosan felpillantottam rá, láttam, hogy még mindig Amy szemébe néz. Hál' Istennek, a szeme nem tévedt egy kicsit lejjebb. 

-Mert már van partnerem. -ez meglepett. Ahogy láttam Lilut is, és még Patrikot (!) is- Itt áll mellettem. Igaz Emma? -nézett rám könyörgő szemekkel.

-Persze! -mondtam magabiztosan.

-Gyűlöllek! -húzta össze a szemeit Amy résnyire, majd felszegett orral elviharzott, a csatlósai persze utána.

-Istenem mit vétettem, hogy ezt a nőszemélyt ide küldted ellenem? -térdelt le Adrián az ég felé fordulva. Mi csak hatalmasat nevettünk-Egyébként kösz -nézett rám.

-Ugyan semmi. -nevettem fel. Ő azzal a szemtelenül gyönyörű mosolyával nézett. Út közben még vagy húszan kérdezték meg a fiúkat, hogy elmennek e velük a bálba. Már kezdett elegem lenni, és a gyomrom is összerándult minden egyes új csoportnál. Berángattam Lilut a mosdóba.

-Mi van?! Úgy néztem volna még a szenvedésük! -nézett rám könyörgően.

-Jó igazából mindegy menny -és egy gyenge mosolyt erőltettem az arcomra. Az összes órának összes percében azon gondolkodtam, hogy akkor Adrián meghívott, vagy nem. Ezt vele nem akartam megbeszélni. Hazafelé menet átvágtam az erdőn, így lényegesen lerövidítve azt a kis utat, amit hazafelé meg kell tennem. Éppen a kertajtót akartam kinyitni, amikor meghallottam a szemközti házban lakó osztálytársam hangját.

-Emma! Várj egy percet! -mosolyogva megfordultam.

-Szia!

-Hello! -köszönt vissza- Figyelj nem tudom, hogy mi értettél és hogyan a bállal kapcsolatban, de szeretném tisztázni. -most megmondja, hogy még sincs partnerem ugye? -Hé hé mi ez a nagy ijedség? Azért ennyire nem vagyok szörnyű.. -a fenébe! Nem vagyok valami jó színész..-Na szóval.. -nézett rám azzal a mosollyal- Eljönnél velem a bálba? -kérdezte. Még gondolkoztam azon, hogy csak azért kérdezte meg, hogy a lányoknak legyen mit mondania, vagy azért mert Amynek azt mondta, vagy csak azért mert, velem szeretne menni- Na? -kezdett a mosoly lehervadni az arcáról. Még mindig gondolkoztam- Szóval nem? 

-Izé... -ennyit tudtam kinyögni. Ő pedig csak csalódottan elsétált, meg suttogott valamit, majd a hajába túrt. Menny utána! Menny utána! 

-Adrián! Várj!

-Miért? -fordult meg. Az arca sötét volt, és csalódott- Azt akarod, hogy jobban fájjon? -kérdezte elfojtott hangon, majd belépett a házba. Persze, hogy ezt is elcseszem! Könnyeimmel küszködve felrohantam a szobámba. Leültem a fal mellé, és hagytam, hogy az első, a második, majd könnycseppek százai árasszák el arcom. Úgy este hét felé erőt vettem magamon. Nem szerettem volna, ha holnap így kell suliba mennem, azzal a tudattal, hogy valakinek csalódást okoztam. Nem is tudtam volna elaludni, hiszen ez a valaki (most már belátom) nem csak "egy valaki" számomra. Kisírt szemekkel lassan átsétáltam a szembe házhoz. Ahogy kiléptem az utcára, a hideg őszi szél megcsapta az arcom. Kirázott a hideg, ennek ellenére nem siettem. Az ajtó előtt megállva vettem egy mély levegőt, majd csöngettem. Egy fiatal nő nyitott ajtót:

-Jó napot! Adriánt keresem. -mondtam illedelmesen.

-Az emeleten balra az első ajtó,de szerintem most nincs abban az állapotban, hogy bárkit fogadni tudjon. -nekem ennyi elég volt. A nő arrébb állt, én levettem a szandálom, majd elindultam az emeletre. Nem volt nehéz megtalálni a szobáját, hatalmas betűkkel virított rajta "Adrián". Mély levegő, majd kifúj, ismételgettem magamban. Kopogtam

-Nem megyek vacsorázni! -hallottam elfojtott hangon. Résnyire nyitottam az ajtót, majd egy kicsit nagyobbra. Benéztem.

-Szia. -köszöntem halkan. Ő az ágyán feküdt, egy amerikai foci labdát dobálgatott. Rám nézett, majd visszatért a tojás alakú labdához.

-Mit akarsz? Elsőre is értettem, nem kell még egyszer megmondanod.

-Tud én csak azt mondtam, hogy "izé". Te vagy az, aki félreértette. -háborodtam fel. Azért ezt  hangnemet nem érdemlem meg.

-Mi? -ült fel- Mondhattad volna, hogy "igen, nagyon szívesen elmegyek veled", de te ehelyett csak azt mondtad, hogy "izé". Most gondold át. Te az én helyemben mit gondoltál volna? -igaza volt. Már ott állt előttem, nagyjából öt centire tőlem. Lesütöttem a szemem. Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. -Hé. -államhoz tette mutató ujját, majd felemelte az arcom- miért sírsz? -letörölte a könnyem, de éreztem, hogy hasztalan, mert könnyek ezrei árasztották el arcom-Na gyere ide.. -ölelt át. én átkaroltam a nyakát.

-Sajnálom. -suttogtam.

-Mit? 

-Hogy csalódást okoztam. Nem akartam. Igazából teljesen az ellenkezőjét szerettem volna. -eltolt magától. Mélyen a szemembe nézett, várt egy picit, majd megcsókolt. A szívem kalapált, a hasamban lévő pillangók felrebbentek. A csókunk egyre szenvedélyesebb lett, tudtam, hogy többet akar, én is azt akartam, a keze a derekamról elkalandozott a pólóm alá. 

-Na, eljössz a bálba? -Eltolt magától úgy hogy mélyen a szemembe tudjon nézni. 

-Persze. -mondtam mosolyogva.

-Nem akarsz itt aludni? -kérdezte AZZAL a mosollyal az arcán. -Jó jó csak vicc volt. -az órámra néztem. Te jó ég már ennyi az idő?

-Mennem kell, különben lemaradok a vacsiról! -mondtam.

-Jó menny! -adott ég egy gyors csókot- Szia!

-Szia! -köszöntem mosolyogva. Kiléptem a szobájából. Megálltam az ajtója előtt, vettem egy mély lélegzetet

-Ez az! Ez az! Ez az! -hallottam benntről.

1. Fejezet - A kezdetek

Helloka! Remélem tetszeni fog az első rész!

Kedves apa!

El sem tudod képzelni, mi történt velem az utolsó másfél évben! Lett egy bandám, és most megyek mindjárt egy koncertünkre, de hát kezdjük az elején.

Reggel hétkor a nagyi keltett fel. Én persze egyből kipattantam az ágyból, mivel szeptember elseje, azaz a suli kezdte van! A gólyatábor óta nem találkoztam az osztálytársaimmal. Meg úgy egyébként. Kíváncsi vagyok a többiekre, a felsőbb évfolyamosokra, meg hogy ki milyen a hétköznapokban. Egyszerűen fel voltam pörögve. Szóval hatalmas mosollyal az arcomon megálltam a szekrényem előtt. Tudtam, hogy jó első benyomást kell tennem mindenkire, ezért szépen kell kinéznem. Mivel még a nyári időjárás csöppet sem múlt el, így a következő összeállítás mellet döntöttem: egy fehér "lefestékezett" póló, egy fehér sort, egy pár fehér szegecses szandál és egy a pólóhoz színekben passzoló oldaltáska.

Berohantam a fürdőszobába, kentem magamra egy nagyon kevéske szempillaspirált és ajakápolót. A hajamat egyszerűen összekötöttem, a babahajak nagy részét pedig egy két hullámcsattal tűztem el. Még visszamentem a szobámba, és a táskámba bedobtam egy füzetet, a tolltartóm, rágót és még egyéb apróságokat. Lefele menet nyomtam egy puszit mama arcára, a konyhából pedig fölvettem a teámat. 

-Elmentem suliba, délután jövök! -kiáltással kiléptem a házból, a fülhallgatóm pedig bedugtam a fülembe. Így indultam el a suliba. Kb. 10 percnyi séta után ott is voltam. A bejárat előtt a felsőbb évfolyamok banbákban beszélgettek, én meg csak besétáltam az aulába. Bekopogtam a titkárságon, ahol odaadták a belépő kártyámat és a szekrényem számát és jelszavát. Felsétáltam a második emeletig, ahol az osztályunk és a szekrényem is volt. Nagyon jó helyen, nagyjából a folyosó közepén találtam (mármint a szekrényt). Beütöttem a számkombinációt, majd beleraktam a táskámat. Jobban belegondolva egész jól nézne ki, ha mondjuk egy Starbuckos pohárból készült ceruza tartót és néhány posztert, egy tükröt valamint idézeteket raknék ki. Szóval a füzetemmel és a tolltartómmal sétáltam be az osztályba. Nem voltak még bent sokan, ezésrt még volt választásom azzal kapcsolatban, hogy hová üljek.
-Emma! Hé! Szia! Nem ülsz ide? -kérdezte Lilu. Ő az a lány, akivel gólyatáborban jó barátok lettünk. Leültem mellé. Becsengetésig beszélgettünk. A csöngő megszólalása után nagyjából 3 perccel a többiek is beestek az osztályba. Titkon nagyon nagyon reménykedtem, hogy Amy ne a mi osztályunkba kerüljön, de sajnos megláttam, az ajtóban. Hogy ki is az az Amy? Nos a neve Amylia Clark. Hosszú (festett) szőke haja és zöld szeme van. Egy igazi divatkatalógus. Ma is a teljes őszi divatkollekcióban jelent meg. Ami viszont az osztályban megtetszett, hogy Adrián és Patrik hozzánk kerültek. Ők lettek abban a három napban a legnépszerűbbek az egész évfolyamon. Mondjuk meg kell hagyni, igazán helyesek mind a ketten. De Adrián jobban. Na de nem ez a lényeg! Nem sokkal később az ofőnk is belépett a terembe.
-9.a! -kezdte köszönés nélkül.
-Önnek is, tanárnő! -válaszolta a telefonjából egy pillanatra felnéző Andris. Az egész osztályból kitört a nevetés. Kováts tanárnő megvárta, még lecsillapodunk, majd belevágott a mondandójába. A gólyatáborban már kiderült annyi, hogy ha a tanárnő elkezd beszélni, alig tudja abbahagyni. Tekintélye is van. Mondjuk lehet, hogy a kinézetének köszönheti: Vállig érő, feltupírozott lángvörös haj, kicsi gombszemek. Az arca már ráncos az öregségtől. A száján pedig cseresznye piros rúzs égett. Hm. Igazából egészen viccesen festett.
-Kezdeném az elején! Tehát, névsor olvasás. Arra kérnélek titeket, hogy röviden mondjatok magatokról valamit. Bence Adrián!
-Jelen!... Szóval... Mit mondjak? Szeretek gördeszkázni, sportolni... Asszem ennyi. -mondta lazán, a fülhallgatóját kihúzva a füléből.
-Bence! A zenelejátszót azonnal tedd el! -ordított rá Adriánra Kováts tanárnő. Ő csak szépen komótosan bedobta a táskájába.
   -Bujdosó Patrik!
-Tessék?
-Gondolom megtisztelsz azzal, hogy egy pillanatra lerakod a telefonod, és mesélsz magadról. -mondta Kováts tanárnő idegesen.
-Mit?
-Hát mondjuk, hogy milyen csajt szeretnél. -mondta Karina. Ő Amynek az egyik csatlósa a három közül. Mond olyan egyformák!
-Na majd persze azzal kezdem! -nézett szemrehányóan Karira. -Jó. Szeretek hülyülni a haverokka, meg szeretek sportolni. Ennyi.
 -Amylia Clark!
-Yes! Szeretek shoppingolni, szeretem a divatot és szeretem a helyes pasikat. -a mondat utolsó részénél Adriánra nézett, és rá kacsintott. Ő csak összeröhögött Patrikkal, és mivel mögöttem ült, hallottam, hogy azt súgja neki, hogy "Nagyon gáz...". Mert amúgy az.
-Dági Ádám!
-Élek még! -nos, ő a padján feküdt, és láthatóan egészen meglepte, hogy szólították.
-Mesélj már magadról! -ordított. -Miért ilyen nehéz ez? -kérdezte magától suttogva. -Jó, változtatok a feladaton! Senkinek nem kell magáról mesélnie, hanem mondjátok el a neveteket és hogy mennyi idősek vagytok. Érthető? -mi csak csöndben néztünk. -Kérdeztem valamit. Érthető? -ordította el magát még egyszer. -Akkor szépen sorban.
-Én Lőrincz Gábor vagyok, 14 éves.
-Én Fellegi Laura vagyok, 14 éves. -és így tovább az egész osztályon akinek tagjai: Bence Adrián, Bujdosó Patrik, Amylia Clark, Dági Ádám, Fellegi Laura, Havasi Emma (én), Kocsis Karina Laura, Lőrincz Gábor, Matics Dominik, Ördög Dávid, Pácsik András, Serki Krisztián. Az óra maradék részében beszélgethettünk halkan, aztán ordítozás lett a vége. Éreztem, hogy hátulról megrúgták a székem, ezért hátra fordultam.
-Szia! -mondta Adrián.
-Szia! -mondtam furcsa képet vágva.
-Van kedved délután egy mekizéshez? Majdnem mindenki ott lesz.
-Persze miért ne? -a nagy ordítozás közepette a csengő hangja felmentés ként hangzott. Mindenki ki ment az osztályból. Volt, aki a büfébe, volt a ki az árkádok alá és volt, aki a hatalmas tölgy alá igyekezett. Én Luluval a fa alatti padra ültem le. Az egész szünetet végig beszélgettük. A következő négy osztályfőnöki órán Kováts tanárnő hatalmas mennyiségű infót zúdított ránk. Haza fele menet láttam az előttem igyekező Adriánt és Patrikot, de nem akartam szólni nekik. Inkább bedugtam a fülhallgatómat a fülembe, és sétáltam haza. A srácok végig előttem mentek, majd bementek a szemközti házba. El sem tudtam képzelni. Vajon melyikük lakik velünk szemben?
*Ugrás a délutánhoz:*
Nagyjából háromnegyed négykor kopogtak az ajtónkon.
-Nyitom! -kiáltottam hangosan, hogy mindenki hallja. -Szia Lilu, gyere be!
-Kösz. -barátnőm egyszerűen remekül festett. Egy fehér shortot és egy fehér indet egy királykék lenge pulóverrel és egy csakugyan királykék szandállal. Ez az összeállítás remekül illett szőkés vöröses halyához, és barna szemeihez. -Válasszuk ki a te ruhádat is! -lépett be mosolyogva. Egy nagy tál csokissütivel mentünk föl a szobámba.
-Azta! Ez a te szobád? -állt meg az ajtómban csodálkozva. A szobám egyébként így nézett ki:

-Miért? Mi olyan nagy dolog benne? -huppantam le az ágyamra.

-Semmi... Csak... Nem így képzeltem el...

-Jó mindegy. Nagyjából 10 perc múlva indulnunk kell, szóval nem ártana nekem is nézni valami göncöt. -mondtam mosolyogva.

-Rendben. -álltunk meg a szekrényem előtt. 

Végül ez az összeállítás mellett döntöttünk: (nézd meg a képet)

Amúgy nagyon jól állt. :)
-Sziasztok! Elmentem a mekibe! -kiáltással kiléptem a házból. Abban a pillanatban Adrián és Patrik is megjelentek a szemközti ajtóban.
-Melyikük lakik itt? -kérdezte Lilu suttogva.
-Nem tudom. -válaszoltam és is suttogva.
-Sziasztok! -bátorodott fel barátnőm.
-Hello! -köszöntek a srácok is majdnem egyszerre. Adrián óvatosan végigmért egy szemtelenül gyönyörű mosollyal az arcán. Szépen elindultunk Lilu és Patrik elmélyülten beszélgettek, mi meg Adriánnal csak némán sétáltunk egymás mellet.
-Gyönyörű vagy. -mondta halkan.
-Kösz. -válaszoltam, és éreztem, hogy pirosodik az arcom. Az út többi része azzal telt, hogy hallgattuk Lilu és Patrik beszélgetését. Néha még mosolyogtunk is rajta. A mekiben nem történt semmi komoly, csak annyi, hogy rendeltünk, majd a világ leghangosabb társasága ként leültünk egy nagy asztalhoz. Én persze pont Adriánnal szembe. Mindenki ott volt kivéve a sétáló divatkatalógusokat. Sztorizgattunk, és rengeteget nevettünk. A vacsora végén Adrián haza kísért, és kaptam egy puszit tőle köszönés képen.♥

A történetről

Sziasztok! Mivel ez az első "történetes" blogom (ami ráadásul nem fanfiction, így még nehezebb) ne várjatok sokat. A történetről egyenlőre csak annyit, hogy Havasi Emma szemszögéből lesz írva, aki igazi apjának ír levelet, amelyben leírja a Dorko, az az egy együttes történetét a kezdetektől a visszavonulásig, majd a visszatérés koncertig.
Annyit még mondanom (írnom) kell, hogy kevés a szabadidőm, emiatt ritkán fogom hozni a részeket!